Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

Ott ballagott az emberei között, és gyomorégése volt, amit hajlandó volt a lezajlott órák élményeinek betudni. A tizedes időközben elmesélte a zászlós előtt Tivadarnak a falu szélén tanúsított magatartását, a zászlós lelkesen továbbadta a hallottakat a .főhadnagynak, aztán ketten egyöntetűen megállapodtak benne, hogy hősiesen viselkedett, és kitüntetésre fogják felterjeszteni. Ezért nyomban az út elején leszakadt tőlük, ami a nagy loholásban nem is volt éppen nehéz. Gyomorégés. Ezenkívül az orrcsontja is fájt, ez azonhan nem volt hősies, inkább kellemetlen. Előtte a kis, bajuszos mókusember kutyagolt, aki a puskája végébe tűzte a kenyérzsákját, aztán átvetette a vállán, és imost úgy baktatott ott gondterhelt, mélységesen civil ábrázatával, mintha krumplikapálásból igyekezne haza a mezőről, a várható vihar elől. A bádoggyűjteményes örömszakaszvezető viszont két kézben cipelte eddigi győztes hadjáratai emlékeit, többek között egy cirillbetűs írógépet is, amelytől semmi pénzért sem vált volna meg. Tivadar sokszor eltűnődött rajta, vajon kinek akar majd írni rajta a szakaszvezető, de aztán rájött, hogy az emberek talán nem is csak a fosztogatás puszta gyönyöréért rabolnak össze mindent, hanem azért, mert ezáltal mintegy megdönthetetlenül előlegezik a maguk számára a hazakerülés feltétlen biztonságát. A szakaszvezető különben végtelenül szigorú arccal nógatta az «embereket, és mikor már úgy a hatodik kilométert taposták, egyre távolodva a kiürített falutól és a másodszor is holtakkal benépesített temetőtől, azt kezdte fejtegetni, hogy ez a visszavonulás — ő elhamarkodott elszakadásnak nevezte, ami szintén nagyon lendületesen hangzott — teljesen elhibázott operáció volt. — A németek ezt nem így oldották volina meg — mondta —, az SS-ek biztosan kierőszakolták volna a kezdeményező támadást. Ügy ám. Az embereket azonban ez sem lelkesítette, nem is bántotta, még csak el sem pirultak miatta. Az emberek csak annyit 111