Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

akarnak hulló kövektől meggebedni? Vagy megvárják, amíg ez a koszos fal temeti be magukat? 'Egy, kettő, gyerünk! Indulás! A két első már odaát volt, amikor a harmadik szedelőzködni kezdett. A sisakjával piszmogott, a derékszíját húzogatta, szemlátomást amerikázott. — Indulj már! — lökte oldalba, és a legény végre föltápászkodott. Mikor már ott állt, szerencsétlenül, meggörnyedve, ahelyett hogy elindult volna, lassan, tétován megfordult, és tanácstalanul a lábára mutatott. Mindkét lába úgy remegett, mintha vitustáncot járna. — Az semmi, te szamár — legyintett Tivadar dühös jókedvvel —, elgémberedett a lábad a fekvésben. Indulj már! — Alighogy kimondta, hatalmas csattanással, reccsenéssel bedőlt a fal. Tivadart szemközt találta egy tégladarab, az újoncnak a csípőjét ütötte el a tető egyik félrecsúszó gerendájának a vége. A legény térdre bukott, aztán rémülten a fejéhez kapott, letépte a sisakját, és kúszva, négykézláb, térden csúszva eszelő.s hörgéssel nekiindult. Lehetetlen, hogy átjusson, gondolta Tivadar, miközben az orrából csepegő vért törölgette az álláról. Ügy érezte, eltört az orrcsontja. A szeméből patakzott a könny, könnyfátyolon, füstfelhőn és a kavargó por visszahulló záporán át nézte az előtte kínlódó, vézna kis bakát, aztán ő is nekilódult. — Gyere, újonc! — kiáltott rá hivalkodó jókedvvel, mikor melléje ért, de a gyerek nem mozdult. Épp akkor ájult el. Megragadta a köpenye gallérját, és húzni kezdte. Csodálkozott, milyen nehéz ez a vézna kis test, de alig ragadta meg, már a tizedes is ott termett. Már majdnem elérték a ház szegletét, mikor Tivadar megérezte, hogy a test megrándul a hátuk mögött. A következő pillanatban a tizedes nagyot taszított rajta. — Halott — magyarázta, mikor már ott hevertek lihegve a többiek között —, a koponyájába kapta be. Szamár — tette hozzá halkabban —, ha nem dobta volna el a sisakját... — nem fejezte be a mondatot, és Tivadar rábólintott. — Ha ... Ha nem dobta volna el a sisakját ... ha nem maradt volna utolsónak ... ha nem várta volna meg, amíg értük megyek... ha nem éppen őt vá105