Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

megtenniük pokoli tűzben, ami annál kilátástalanabb volt, mivel időközben hátulról sebtiben felvonultatták a maradék tüzérséget, úgyhogy most már a saját ágyúik és aknavetőik is beleszóltak az őrjöngő hangversenybe. — Mikor engem ideszállították, ők már ott voltak — üvöl­tötte a szakaszvezető, aztán összefüggéstelenül tette hozzá: — Nekem csak az volt a parancsom, hogy senkit se enged­jek tovább. A házakig még szabad volt az út. Otthagyta a szakaszve­zetőt, és a legközelebbi háznak tartott. Itt még aránylag biztonságosnak látszott a helyzet, a ház kőből épült, és csak az út felőli fala volt romos. Mikor az emberek megpillantot­ták, föltápászkodtak a földről, és feléje fordultak. — Nincs tovább, hadapród úr — jelentette a tizedes ide­ges nevetéssel, de akkor már körülöttük is hullt, fröcskölt, pattogott a vakolat, sárcafatok és kődarabok puffantak, tő­lük néhány méternyire lángolva lobbant föl egy pajta. — Itt sem maradhatunk tovább — kapta félre a fejét a tizedes a szeszélyesen parittyázó kődarabok elől, és Tivadar inkább csak a szája mozgásáról értette meg, mit mond. Tanácsta­lanul nézett vissza rá, és felvonta a vállát. Ebben a pillanat­ban megremegett a ház fala, és a ház sarkánál valaki fel­jajdult. — Szabó megsebesült — kiáltott fel valaki, és óvatosan a fél térdre roskadt ember hóna alá nyúlt. Az azonban ak­kor már újra talpon állt. — Semmi, csak egy kődarab — rázta meg zúzott, véres keze fejét, és fél kézzel a kötszeres csomagját kezdte előrángatni a kenyérzsákból. Tivadart va­ratlapul hűvös és józan nyugalom szállta meg. — Ennek itt semmi értelme — ordította a tizedes fülébe. — Összeszedjük az embereket és hátrább húzódunk. Majd ott megbeszéljük a továbbiakat. — A tizedes bólintott, és a ház túlsó sarka mellett lapuló emberek felé fordult• — Szabó! Béres! Kiáltsanak a többieknek! Hátrább vonu­lunk! A Szabó nevű még mindig a kezével bajlódott, de a másik tölcsért formált a tenyeréből, úgy kiáltott a szomszéd ház irányába. Az emberek összesen három ház hátsó fala tövében 102

Next

/
Thumbnails
Contents