Rácz Olivér: Megtudtam, hogy élsz

Első rész

hajolt, és csak amikor az utolsótól is felemelkedett, akkor tudatosult benne, kit is keres voltaképpen. Kóré — Kóré László tartalékos, vajon él-e még? Hetyke mosolyában ott bujkál-e még a félelmetes tudás, hogy ezt a háborút nem a csapatok vívják meg, hanem azok, akik lázas szemmel, összezúzott tagokkal, kivert fogakkal, csontvázzá aszott testtel ott várakoznak a szögesdrót kerítések mögött, és meggyötört haldoklásukban is erősebbek, mint fegyver s vitéz. Kóré László tartalékos tudta ezt, és tudták még sokan mások is, de a fal mellett heverő, cserepes ajkú sebesültek nem tudták. Csak azt tudták, hogy meg kell halniuk, de nem tudták, hogy miért. Tivadar sem tudta. Senki sem tudta, talán csak lovag Súlyom százados úr, aki odahaza, induláskor búcsúztatta a századot, és többek között így szónokolt: „Honvédek! Egyet ne felejtsetek el: ebben a háborúban nem lehet óvatoskodni, és nem lehet ügyeskedni. Nem lehet kalkulálgatni, ki marad meg, és ki tér vissza épségben. Csak egyet lehet: szilárdan eltökélni, hogy — ha kell — mindnyájan meghalunk a drága hazáért!" Ez az. Azok azonban, akik itt hörögtek a fal tövében, valószínűleg jobban szerettek volna élni a hazáért, és ehhez nem is kellett volna ilyen messze jönniük. Lovag Súlyom százados úr azonban nem volt ott, s így Tivadar nem közölhette vele ezt az egyszerű felismerést; lovag Súlyom százados úr otthon maradt, mert ha ő is eljött volna, ugyan ki búcsúztatta volna lendületes, szép szavakkal a további menetszázadokat? Tivadar menni készült. Nem, Kóré László tartalékos nem volt a sebesültek között, bár ennek sem volt túl sok jelentősége, amint ezt utólag megállapította magában. Ma vagy holnap, nem mindegy? A hajdani sekrestyébe vezető ajtóban azonban ebben a pillanatban mozgás támadt. Visszafordult. Az ajtót szélesre tárták, két sebesültvivő óvatos lassúsággal emelt át rajta egy hordágyat. A hordágyat durva, fehér lepedővel takarták le, alatta ernyedten rajzolódtak ki egy lest körvonalai. A lepedő szélén vércseppek piroslottak, és a szabadon hagyott, csukott szemű, halotti sápadt arcban döbbenten ismerte fel a lövészek hadnagyát. 100