Jarnó József: Magyar miniatürök

Kecskemét véros ügyésze

terülő uradalmában... * Már régen elharangozták a delet, amikor a főügyész elhagyta a tanácstermet. Kijött a várószobába, mely most, hogy a megyei urak pervégzetten eltávoztak már, üresen állott. Leült az egyik asztal mellé. Elgondolkozott, az ujjai pedig nekifeledkezetten morzsolgatták a közöttük felejtődött akt alapokat. A főügyész ur most nagyon messze járt Kecskemét városától és a pipafüstös várószobától. A szoba mennyezetére felgyűlő füstfelhőt nézte, mely lassan foszladozva lopakodott be a falakon felsorakoztatott iratszekrények polcai közé, mintha csak a pókhálót szeretné szaporítani a régi perek aktái felett. A városi főfiskális különösen érezte magát: a délelőtti beszélgetés ugy megzavarta, hogy szinte veszendőbe ment az utolsó esztendők igyekezete, mellyel beleszürkülni próbált a kisváros falulevegőjü életébe. Mintha elmultak volna körüle a törvényszéki épület méteres falai, de maga a poros kisváros is: a vékonypénzü pesti jurátust látta maga előtt, aki esténkint a Nemzeti Színház színpadán deklamált s aki, az előadások befejezte után, gyertyafénynél próbálta papírra vetni a magyar tragédiát... S valami keservesen elfacsarodott a főügyészben, amikor félhangosan kibuggyant belőle a szó: . — Talán hiba volt megszaladni.., ... Most a fiatal pesti ügyvéd jutott eszébe, 82