Jarnó József: Magyar miniatürök

A forradalmár

teletnek és polgári rendtartásnak szép alkotmányát feldúlni és semmivé tenni akarták és ezért a biróság a tizennyolc fővádlóit at fővesztésre és jószágelkobzásra Ítélte. Valaki felsírt a vádlottak padján, a többiek dacos-dühösen néztek farkasszemet a biróság tagjaival. — Fejvesztés... — morogta valaki félhangon. — A legjobb fejek az egész országban! — hördült fel egy sikoltás az író szivéből... :ü A széphalmi kúrián Ferenc napjának megünneplésére készülődtek. Sereg lelkes, fiatal íróember gyűlt össze: mind ki akarta venni a részét a mester megünnepléséből. Az író egyedül ült a szobájában és a nyitott ablakon keresztül kibámult a kertbe. Az asztalán megkezdett munka hevert, de ő ma nem tudott dolgozni. Szemei előtt a mult képei vibráltak s az iró visszaképzelte magát a budai törvényszék tanácstermébe, hol másfél évtized előli kimondták fejére a halált. Hét véres, bakóütötte fej kínlódott fel az emlékezetéből: Martinovics, Hajnóczy, Laczkovics, Szentmarjay, Sigrav, Szolarcsik, öz Pál... Újra hallotta a királyi főügyész kegyetlen szavát, a törvényszék elnökének monoton beszédét és öz Pál dacos felcsattanását: — Nem kell kegyelem! Aztán a börtönt látta: a nedves-rideg zárka58