Jarnó József: Magyar miniatürök

A forradalmár

kiáltványait! ... S a tegnapban élő nép néhány fia ugy érezte, hogy behajtotta vállát a köteles igába, mellyel ki lehet rántani a megrekedt szekeret — a XVIII. század felé... * Az iró egyedül csavargott a budai kisuccákon. Fejében káolikusan gomolyogtak a gondolatok. Két karjában acélosra feszült a tettek akarása és ezt dühhé dagasztotta a pislákoló uccalámpák árnyékában szégyenkező nyomor. Ugy érezte, hogy most rögtön tenni, cselekedni kellene és akkor talán egy lendüléssel ki lehetne rántani fajtáját ebből az Európába költözötl Ázsiából... — Páris... Ez a fogalommá sűrűsödött városnév zúgott a fülében. A távolból elnyújtott kiáltásfoszlányok jöttek feléje: — Tizenkettő már az óra... Jó polgárok nyugovóra... — A bakter... Altató... És Párisban ébresztőt dalol az ucca! Léptei tompán visszhangzottak a sikátorokban. Az ablakok mögül a nyomor és a piszok orditó tiltakozását hallotta. Csend volt, melyet csak néha cifrázott egy-egy részeg torokból küldött kurjantás. Halkan dúdolni kezdte: — Allons enfants de la patrie... A forradalom szavainak lázadó dallama 54