Jarnó József: Magyar miniatürök

A debreceni költő

visszahúzódott ő mindenkitől, — s most beszélni akar... Valaki meglepetten suttogta: — Világi ruha van rajta, levetette a tógát... Kis csoportok keletkeztek a teremben, az általános morajból csak egy-egy szó csapott ki: — Kicsapják] — Nem csapják ki! Hangosan szárnyaló szó töltötte be a termet: — Uraim! Bucsuzásomat sokan talán ugy fogják nézni... Minden zaj elcsendesedett. Soha profeszszort ilyen csendben nem hallgatlak a debreceni diákok, talán még Szilágyi Gábor uramat se, aki pedig olyan karakán legény volt, hogy egyszer nyilvánosan, az iskola udvarán megpálcáztatolt egy mágnásfiókát is, a gróf Wartenslebent... Csokonai Vitéz Mihály beszélt: — Alacsony lélek sohasem volt bennem s szemeten csavargó igyekezetek nem mozgatták cselekedeteimet. A gonosz szivü, vagy ostoba lelkű emberkék magasztalását sohasem kivánlam: ott álltam és mentem, ahol jónak láttam. Néha hibáztam, megvallom, de aki nem hibázik, az: angyal, — aki a hibáját bé nem ismeri: gazember. Hibáztam, de erkölcsi vétek nem undoritotta az én lelkemet. ...Aztán szen vedel mesebb lett a hang: nem a kicsapás elől bujni akaró diák védekezése 42