Jarnó József: Magyar miniatürök

A debreceni költő

Kigyók, békák, viperák, Pokolbeli fúriák! Kisérjetek az égbe, Jutka Perzsi ölébe! — Hát mikor a bégányi csaplárosnál volt a dalidó! A Bacchus temetése! — S amikor Somogyiné asszonynak a szemébe mondta, hogy mindig elhagymázza a nyavalyás vetrecéjét! A kacagás elismerő mosollyá szelídült: Somogyiné asszonynak, a kollégium mindenható szakácsné j ának a Miskán kívül senki se mert odamondogatni... A vidám hangulatot kétségbeesett hang szelte derékba: — De ha kicsapják... — Nem csapják ki! — zúgott fel tizfelől is a tiltakozás, — legfeljebb lejjebb vetik megint a sorban... A szenvedélyes vitatkozás ismét kiujult, alig akadt valaki a kollégiumban, aki ezen az estén lehunyta volna a szemét a pirkadás előtt. * Az esti ima után. amikor már elmentek a professzorok s a diáksereg is oszladozni kezdett, hirtelen felugrott egy sovány, lázasszemü fiatalember és felkiáltott: — Uraim! Maradjanak még egy kicsinyég, néhány szavam lenne... Csodálkozó szemek meredtek a beszélő felé: néhány nap óta egyébről se beszéltek a kollégiumban, csak róla. de vele alig beszélt valaki, 41