Jarnó József: Magyar miniatürök

A magyar Horatius

dalmas volt nézni, hogy ez a nagy férfiú, a nemzet e legnagyobbika, természetesnek érzi a maga nagy szegénységét.., — Pedig ő talán boldog is... Ahogyan irta: ,.. szalmás Szűk kalyibában, .Kis tüze mellett Rágja kemény kenyerét, Érzi, hogy édes Élete neki,., — Kazinczy mondta: ő a magyar Horatius ... Dühös hang reccsent bele a beszélgetésbe: — Igen: ő Horatius a verseiben! Sőt tusculanuma is van: a Ráczváros, ha nem is tud már többé annyira otthon lenni benne, mint a tűzvész előtt... De Maecenas? Hol rejtőzik az ő Maecenasa?,.. Minden földi javakból nem jutott neki több, mint a papi maigdij, a nyomorult háromszáz papirforint! * Az öregúr letette a tollat. Ugy érezte, hogy valami láthatatlan marok görcsösen fogja össze a torkát. Reszkető kezekkel gombolta ki a szuk papi mellényt. Felkelt az asztaltól és fel-alá kezdett járkálni a szobában. A szoba egyik sarkából két fényes szempár villogott feléje: a kutya és a macska... A leghívebb barátai. Visszaült az asztalhoz, A feje kétségbeejtő nehezen billent előre. 35