Jarnó József: Magyar miniatürök

A magyar Horatius

— Elmulik ... Mindjárt elmúlik ... Ha dolgozom, elfeledkezem az egészről! Kezébe vette a tollat és irni kezdte: »Ferdinandus király.. « ... Sehogyan se indult a munka. A kegyetlen, láthatatlan marok percre se tágított a torkáról. — Lefekszem! — határozta el végre magát. Gyors, kusza vonásokkal még néhány jegyzetet vetett a papírra s felkelt az asztaltól. Néhány lépést tett az ágya felé, hirtelen megállt, két kezével meg akart kapaszkodni a levegőben... Nehéz zuhanással esett le a földre. A szoba sarkában fájdalmasan vonított fel a kutya. Az öregúr még egy utolsó simogatásra nyújtotta feléje a kezét, de görcsösen húzódó ujjai már csak a levegőt markolták. Rosszkedvű ember kopogtatott be a fiatal Toldyhoz. Lassú aprólékossággal porozta le kabát járói a havat, csak hogy ne kelljen rögtön megszólalnia. — Kedvetlennek látszol... Rekedten reccsent elő a válasz: — Virág Benedek meghalt. ...Csak nagysokára mesélte tovább: — A szobája be sem volt fűtve... Ember se volt mellette... Senki... Csak reggel találtak rá: elnyúlva feküdt a padlón... A kutyája ott ült a fejénél, a macskája rajta járkált... Mellette egy összerágott cinkanál hevert, — talán orvosságot akart bevenni... 36