Jarnó József: Magyar miniatürök

A magyar Horatius

a fából, szalmából tákolt kunyhók sorát. Nagy vörös tenger volt az egész Ráczváros és a biborhullámok lassú hömpölygéssel csapdoslak Tabán felé ... A mindig csendes uccákat zsibongás, lárma verte fel. Átkozódó és siránkozó emberek tömege szaladgált fejvesztetten a lángtenger körül. * — Én elmegyek innen. A mindig mosolyos száj körül keservesen sirtak a frissen szántott ráncok. A fej csüggedten hanyatlott a mellre, mely indulatosan hullámzott a fekete papi mellény mögött. A fiatalember vigasztalni szerette volna az öregurat, de hiába kereste a vigasztaló szavakat. — Felépül újra. — Fel. -— Szebb lesz, mint volt. — Szebb. ,..A fiatalember az ácsokat és a kőműveseket látta maga előtt, kik szorgalmasan kalapálnak, fúrnak, faragnak a régi Ráczváros üszkös romjai felett. Az öreg a lángtengert érezte, mely nekiszabadultan falta fel egy éjszaka alatt a várost, a házakat és az ő csekélyke mindenét. * A fiatal Toldy keseredetten mesélte: — A vasárnapi mise után kerültem be hozzá. Butortalan konyhája üresen, tiszta tűzhelyén osztozott velem csokoládéjában, melyet bögrécskéjéből szürcsölgettünk... Milyen fáj34