Jarnó József: Magyar miniatürök

A magyar Horatius

a viz suttogó hangját. * Az ablak hasadékai között pajkos szelek húztak be a kis szobába. Nagyokat lobbant a gyertya s az asztalnál ülő két ember árnyékát meseszerűen nagyra duzzasztotta a falon. — Hiszen szép, magasztos gondolat, honfihoz illő... Magyar Századok! Istenemre mondom, liangosabban ver a szivem, ha rágondolok nemzetünk és nemességünk története egységes és logikus rendbe szedve! Ez hozzád méltó, hatalmas munka... Csak egyet nem értek: miért irod ezt póri nyelven? Latinul kellene irnod, Caesar és Tacitus magasztos nyelvén... Az őszhaju ember tagadóan csóválta a fejét: — Nem, én nem irok latinul... — Minden ilynemű munkánk latin! — Talán éppen azért nem. Bolondság lenne szekéren hordani a fát a Bakonyba. — Tudományos ember nein olvas magyarul. — Akkor nem a tudományosaknak irom! — Ugy látom, már te is revolucionista lettél! Nem hiába mondják, hogy Kufstein felé hu z a szived! — Mond csak ki bátran, amire gondolsz. Vagy jobb, ha én mondom ki: Kazinczy a barátom, ha átok alatt van is a neve. S Bacsányi is. — Bacsányi árulója a honnak, franciákkal cimborál. Kazinczy bolond. Arról az elvete32