Jarnó József: Magyar miniatürök

A magyar Horatius

őszhaju, paposruliáju ember sétált a Dunaparton. A nap már letűnt a láthatárról s csak rózsaszinü árnyékát hagyta a felhőkön, melyeket játékosan kergetett a tavaszi szél. Aztán a szürkület is átadta helyét a budai hegyek mögül elősettenkedő sötétségnek. Az őszhaju ember egyenletes, nyugodt lépésekkel járta a rosszul kövezett utat. Megmegállt, a csobogó vizet nézte, majd végigsimogatta szemeivel a Rácváros hegyoldalba bújó szegényes házait. A Dunaparthoz szaladó zegzugos, hepehupás uccákon elcsendesedett az élet: Buda alvásra készült s az apró házak kicsinyke ablakai mögött gyors egymásutánban hunytak el a gyertyák. ... Már csak a hold világított. Ezüstöt szórt a Rácváros fából tákolt házainak szegényes szalmatetejére, megnézte magát a Duna vizében s elpihent a frissen ácsolt hajóhídon. A magányos séta csak nem akart végetérni. A paposruháju ember fáradhatatlanul járta a partot, mintha keresne valamit. Sápad', vértelen arca olykor mozdult egyet-egyet, mintha imával köszönné a hold ezüstjét s 31