Jarnó József: Magyar miniatürök

A paraszt

nevét a földesúr diktálja neki... Ne hidd, hogy a megbántott hiúság, a bukott jelölt keserűsége beszél belőlem, — nem bánom én, hogy nem lettem követ! Csak az fáj, hogy ilyen keservesre nyilott a szemem: pimaszkodó szájaskodással önmaga ellen vezetik a népet... A kisnemesekkel elhitették, hogy nemesi privilégiumaikon esik csorba, ha engem, paraszti embert, választanának követül és a nem nemes paraszt is inkább adta a voksát úrra, mint parasztra ... — Kinyilik még a nép szeme is, János! Szem nyitónak való a te lapod, a »Nép Barátja« is: paraszti újság a paraszt kezében ... — Paraszti újság? Talán azért, mert csak ugy düi belőle ások »tudják-e kendtek, atyámfiai?« Vagy mert minden szóért oldalas magyarázatot ad, mintha a nép csakugyan olyan ostoba lenne, mint milyennek a »Nép Barátja« hiszi? Nem az én lapom ez, de Vas Gerebené, a nevem rajta van, mint társszerkesztőé, de a lelkem, a szavam nincs benne sehol! Ha valaha valamit megbántam életemben, nem egyéb az, minthogy a néplap szerkesztését kiengedtem csúszni a kezemből ... Nem mertem felvállalni a munkát, gyengének éreztem magam a feladatra: igaz barátot adni a népnek... De nem ily néplap szerkesztése volt az, amit én felvállalni nem mertem! * 119