Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Viczen István: Száműzetés

mert jöhetnek még mások is, s így nem lesz, aki erélyesen fellépjen velük szemben. Mert ahol volt valaki, aki erélyesen fellépett ellenük, ott nem nagyon mertek erőszakoskodni. De azért hat-hét család mégis betelepedett kisebb-nagyobb erőszakkal az üresen maradt lakásokba. Titokban, a szívünk mélyén csak bíztunk, hogy ez az embertelen üldözés és megaláztatás nem tarthat örökké, így a végleges visszatéréskor lesz hová beköltöznünk. Mert amely családi házba betelepedett egy-egy szlovák család, a később hazatért tulajdonosok nem tudtak beköltözni a sajátjukba, és az otthon maradt rokonoknál kellett meghúzódniuk, mert senki nem gondoskodott a visszaköltözött magyar családok elhelyezéséről. Már mint szökevény tartózkodtam én is szülőfalumban. A csendőrség gyakran meglátogatta falunkat, és minden alkalommal a szökevények után érdeklődtek. Akit sikerült véletlenül kézre keríteniük, azt visszatoloncolták munkahelyére, Csehországba. Az állandó rettegés és félelem kezdte idegeimet őrölni, mert már csak mint bújdosók találkozhattunk a barátok körében is. Szállásunk szénapajtákban, mindig más-más helyen volt, sokszor még nagyszüleim sem tudták tartózkodási helyem. Ezt az állapotot két hétig bírtam, azután elhatároztam, hogy visszatérek szüleimhez, viselem tovább a sors csapását, és eszem továbbra is a hontalanság keserű kenyerét a többi sorsüldözött magyarral, ha nekünk ez a balsors jutott osztályrészül. Különösen az volt reám nagy hatással, amikor egyik leánytársunkat sikerült a csendőröknek elkapniuk, bekísérték a csendőrségre, mint valami bűnözőt, majd felültették a vonatra, és visszairányították a volt munkahelyére. Azonban a kitelepítésről már nem lehetett hallani, akik meg tudtak itthon maradni, azokat később már nem zaklatták. 8. Újra cseh földön Június első napjaiban újra felültem tehát a fekete gőzössel vontatott prágai gyorsra, onnan pedig újra egy másik gyorsvonatra, amely déli irányban robogott velem vissza az új hazába. Délutánra járt az idő, amikor Vodňanyból a hét kilométerre lévő Skočicére autóbusszal megérkeztem. Szüleim már nem nagyon vártak vissza, örömük határtalan volt. De még nagyobb volt gazdám öröme, hogy a nyári munkálatokban újra részt vehetek. Kérdéseire elmondtam, hogy miért voltam kénytelen a szabadságom 44