Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Viczen István: Száműzetés

meghosszabbítani, igaz, több-kevesebb hazugsággal. Abban viszont nem hazudtam, hogy lakásunkat hogyan védtem meg a betolakodó szlovák atyafiak ellen, mert ha eljöttem volna a meghatározott időre, elvesztettük volna szerény lakásunkat. Elnézést kértem tőle a történtekért. Az öreg úr nagyon is megértette helyzetünket, és még fejcsóválva hozzátette; Sakra, Štěpáne, bátor gyerek vagy, jól tetted, hogy ellenálltál, és nem engedted be, én is így tettem volna! Tetszett gazdám biztató szava, és még büszke is voltam, hogy ellenállónak nevezett. Gazdánk, mint már azt említettem, nagyon kulturált és emberséges volt velünk szemben, mindig mondta; ne féljünk, egyszer eljön az az idő is, hogy hazamehetünk. Engem különösen kedvelt, mert látta, hogy munkámat becsületesen elvégzem, így bizonyos privilégiumot is élveztem a többiekkel szemben. A cseh nyelvet elég hamar elsajátítottam, így a falu népével, sőt a lányokkal és fiúkkal is jól meg tudtam magamat értetni. Többen mondták is, hogy azzal a dél-csehországi akcentussal beszélek, mint az ottani emberek, és senki nem mondaná azt, hogy én magyar vagyok. A nyári munkálatokból teljes lendülettel kivettem a részem. Az aratás és a takarmány betakarítása, valamint a cséplés idején sokat dolgoztam, bár a fárasztó munka nagyon is kimerítő volt számomra, hiába voltam fiatal, de a könnyű súlyú kategóriába tartoztam. Vasárnaponként kerékpáron bejártuk a környező falvakat, és minden fiatal felkutatta falubelijét, ismerőseit. Új barátokat is szereztünk, így mindenki elbeszélte élményeit, hogy milyen viszonyban vannak gazdájukkal és milyen a helyzetük. Több ismerősömtől vagy az akkor megismert magyar barátaimtól hallottam, hogy nagyon el vannak keseredve. Panaszkodtak gazdájuk embertelen bánásmódjára, mert kora reggeltől késő estig dolgoztatták őket éhbérért, akárcsak a rabszolgákat, és az étkezés sem felelt meg a munkájuknak. A kitelepített magyarság közel kilencven százaléka panaszkodott keserves sorsára. Sokan a munkahivatalban is panaszt tettek gazdájuk ellen. Voltak, akik elhagyták eredeti gazdájukat, és más gazdánál kerestek szerencsét. Ez egyeseknek sikerült, másoknak viszont nem. Ha pedig összetalálkoztunk, az 45