Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Viczen István: Száműzetés

tünk, már ahogy a lehetőség engedte, és jobban széjjelnéztünk az új otthon körül. A családok összeismerkedtek egymással. A cselédség tehát négy magyar és két cseh családból tevődött össze, és voltak még a faluból bejáró dolgozók is. Pepo, az egyik tehéngondozó és a mindenhez értő šafár, aki, ha kellett, traktort vezetett, arató- és cséplőgépet kezelt, de értett a kovácsmesterséghez is, s mindent megjavított, ami az udvar körül meghibásodott. Elérkezett a nap, és minden férfiszemély megkapta a beosztását. Az öreg úr mindenkitől megkérdezte, hogy mihez ért. Mikor megtudta, hogy édesapám cipészmester, gondolta, ezzel az emberrel sem megy messzire, és olyan munkakörrel bízta meg, hogy még a mesterségét is folytathatta, ha a munkáját elvégezte. Édesapámra bízta a sertésállományt és azok részére az etetés előkészítését. Reggel és este elvégezte a szokásos etetést a gazdasszony utasítása szerint, és ha takarmányt nem kellett előkészíteni, mint pl. krumplifőzés, vagy a terménydarálásánál segédkezni, akkor szabadja volt. Mivel a faluban nem volt cipész, és később a falu lakossága is megtudta, hogy a magyar ért a rossz lábbelik megjavításához, többen is felkeresték, így még kiegészíthette kevéske fizetését, ami abban az időben meghaladta a 920 korona havi fixet. Mert ebből bizony nem nagyon lehetett ugrálni. Én is megkaptam a beosztásomat. Kineveztek második számú kocsisnak, mert az első számú a jó öreg Franto bácsi volt. Egykorú gazdájával ő már régóta húzta az igát lovaival együtt, amelyek rég elvesztették csikófogaikat. így én már csakis a második lehettem. Gondjaimra hatalmas pár stájerlovakat kaptam. Megjegyzem, hiába laktunk faluhelyen, lovat csak tisztes távolságból szemléltem, mert gyerekkoromban is féltem a lovaktól. Most pedig vagy akartam, vagy nem, közelebbről is meg kellett velük ismerkednem. Mivel tél volt, a lovak sem voltak lestrapálva. Két főiskolás fiú járt gondozni csekély fizetésért, amióta német gazdáját is embertelen módon kitoloncolták otthonából, de őket legalább a saját népükhöz. A két telivér nagyon ficánkolt a helyén, s én közelíteni sem mertem feléjük. Pedig Franto bácsi készségesen magyarázta, hogy kell minden reggel lekefélnem, hogy szőrük szép sima és csillogó legyen, mennyi abrakot adagoljak nekik, mennyi szénát tegyek a 36