Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Viczen István: Száműzetés

lakói. Aki tehát megvásárolt bennünket, a jól öltözött úriember, az öreg úr veje volt, s azelőtt Prágában dolgozott magasabb beosztásban. A bejárati kapu mindkét oldalán alacsony, kissé elhanyagolt épületsor kezdődött. Ezek voltak a cselédházak. Itt a bejárat előtt még bútor és csomagmaradványok hevertek. A bennünket szállító jármű is itt állott meg. Az öreg úr fogadott bennünket is, és megmutatta az új „lakosztályunkat". Volt itt egy nagyobb előszoba (innen nyílott a már ott lévő család lakrésze, akik még decemberben érkeztek Dunaszerdahely vidékéről). A nagyobb előszobából egy kisebb előszobaszerűségbe jutottunk, és ebből a sötét börtönfolyosóból az egyik oldalra is, és a másikra is nyílott egy-egy ajtó. A bal oldalon lévő helyiségben már rendezkedett az az idősebb házaspár, aki az első szállítmánnyal érkezett. Részünkre már csak a jobb oldali lakosztály jutott, amely egy helyiségből állott, s mérete kb. 400x450 cm lehetett. S erre mondta az öreg úr, hogy ez lesz az önök otthona. Láttam édesanyám szomorú tekintetét, ahogyan édesapámra nézett, és sírva, zokogva magához ölelt engem és a húgomat. Nekem is könnyes lett a szemem. A több percig tartó néma zokogásból édesapánk szava ábrándított ki, hogy ideje lenne behordani a bútort és a ládába csomagolt dolgokat, mert lassan esteledik. Először is kiszemeltük, hogy hová tesszük az ágyat, mert ez volt a legfontosabb, hogy hat kegyetlen éjszaka után, kimerült és összefagyott testünket végre rendesebb nyugovóra tehessük. Behordtuk tehát az ágyat és fontosabb csomagjainkat, és ágynak estünk. A már ott lévő magyar család tagjai a nap folyamán befűtöttek a beépített téglasparheltbe, így kényelmesebb volt a melegben, mint a hideg vagon fagyos deszkái között. A többi családnak is csak ilyen szerény, egy helyiségből álló lakosztály jutott osztályrészül egészen kicsi ablakokkal, úgyhogy ha az égbolt borult volt, még olvasni sem lehetett, csak lámpafénynél. Másnap, kissé kipihenve az embertelen utazás fáradalmait, elrendeztük bútorainkat és kiraktuk a ládák, valamint csomagjaink tartalmát. Az öreg úr még adott párnapi pihenőt, és csak a következő hét elején léptünk munkába. Ez idő alatt teljesen berendezked35