Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Viczen István: Száműzetés

a pillanatban már kezdtem irigykedni, hogy mi nem kerülünk ehhez az úriemberhez, mert bizony a csehek között is megfigyelhettem elhanyagolt, mogorva és kissé műveletlen kinézésű gazdálkodó parasztembert is. Közben egy harmadik levelet is előhúzott a zsebéből, és felolvasta a következő nevet. V. I. je tady? E név hallatára forró bizsergés öntött el. Alig tudtam kimondani, hogy igen! Mivel szlovákul szólaltam meg, mindjárt hozzám fordult, kezet adott és elmondta, hogy két traktoros utánfutóval vannak itt, így először az előző két családot szállítják ki, s ha a bútort lerakják, jönnek értünk, addig várjuk meg itt a melegen, s még hozzátette; nem laknak nagyon messze, csak hét kilométerre. Ő ment az egyik traktorral, a másikkal pedig az egyik alkalmazottja. Ezek után megkerestem szüleimet, akik nem tartózkodtak a közelben, mert édesapám segített keresztapáméknak az átrakodásnál a vagonból a lovasszekérre. Örömmel újságoltam nekik, hogy már bennünket is megvásároltak, mégpedig egy jóvágású úriember. Keresztapámékat jó messze vitték az állomástól, több mint harminc kilométerre, és ahogy mondták a későbbi találkozásunk alkalmával, csak estére értek a tetthelyre. Nehéz utazásuk volt a csikorgó hidegben, lovas szekéren. Mikor keresztapámék bútorait és csomagjait átraktuk, búcsút vettünk tőlük, mert csak a bizonytalanság uralkodott bennünk és az, hogy ugyan meglátjuk-e még egymást. Mi pedig vártunk a bennünket szállító járműre. Várakozásunk ideje alatt több családnak is segítettünk bútoraik átrakásánál. Azok számára, akik az elsők között indultak útnak, könnyebb volt a kivagonírozás, mert még több volt a segítség, de a délutáni órákra egyre fogyott a segítő kéz, s lassabban haladt a munka. Arra az érzésre, melyet ott átéltem, nem találok megfelelő kifejezést. Az egyik szitkozódott, a másik káromkodva dobálta bútordarabjait a szállítószekérre, a harmadik fohászkodott volna, de már azt sem tudta, kihez küldje fohászát, ki hallgatja azt meg ezen az elátkozott idegen tájon. Akkor úgy gondolta az ember, hogy elhagyta Isten is ezt a sorsüldözött magyar népet. De anyáink és asszonyaink zokogó imáját, lehet, hogy a Magasságbéli mégis csak 1 V. I. itt van? (cseh) 33