Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Viczen István: Száműzetés

tam meg, hogy az ottani munkahivatal kiküldött dolgozója volt a másik úriember. Közben a cseh parasztok, akik ilyen „potya" munkaerőt igényeltek, keresték a nékik kiutalt családot. Név szerint szólították a cselédnek való munkaerőt. Voltak közöttünk idősebb házaspárok vagy többgyermekes családok, esetleg a családban fekvőbeteg is került. Nem is tetszett nekik, sokáig egyezkedtek a munkahivatal emberével azok, akiknek nem tetszett a kiutalt család. Megtörtént az is, hogy az illető cseh nem is vitte el a néki kiutalt családot. Több család ott is maradt a vasútállomáson még két-három napig is, míg végre a munkahivatal elhelyezte őket is. Az ilyenek aztán többnyire állami birtokokra kerültek. Ez az embertelen és megalázó rabszolgavásár nagy felháborodást keltett az amúgy is meggyötört emberekben. Hogy ilyen is létezik a huszadik században! Rokonok, jó szomszédok váltak el egymástól, s kit erre, kit arra vitt a hosszú nyári szekér. Ez a második elválás kint az ismeretlenségben egyeseknek fájóbb volt, mint az otthon hagyott rokonságtól való, mert az embertelen hatnapos utazás alatt nemcsak a rokonok között erősödött a rokoni kapcsolat, hanem a teljes idegenek is rokonná, illetve sorstársakká váltak. Ahogy folyt a vásár és a rokonok között a szívettépő búcsúzkodás, a mi családunk még nem kelt el. így több órán keresztül szemlélhettem a váróteremben, valamint a vagonok körül lezajló eseményeket. Egyesek azért siránkoztak, akik már átrakodtak a vagonból, hogy ki tudja, hová s merre viszik őket. Akik pedig még maradtak, mert valamilyen okból a gazdinakvaló később érkezett, vagy a már említett okok miatt nem vásárolták meg, azok pedig azért, hogy nem kellenek senkinek, és mi lesz ott velük a nagy hidegben. Tehát így is baj volt, és úgy is az volt. Pár óra múlva az általam kiszemelt úriember újra előkerült, és egy iratcsomót vett elő a zsebéből. Nagyon figyeltem minden mozdulatát. Széjjelnyitotta az első iratot, és hangosan olvasta M. N. nevét. S a váróteremben újra csend lett. Kérdezte a tömegtől, hogy itt van-e. Az illető jelentkezett. Ez a család többgyermekes család volt. A második levélen egy falumbéli idősebb házaspár neve állott, s velük volt 13-14 éves unokájuk is, mert ők nevelték. Abban 32