Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Viczen István: Száműzetés

tuk a történteket, ez az elcsigázott nép mégis érzett valamit, mert a történtek után csendesebbek lettek a vagonlakók is, és csak akkor váltottak szót egymás között, ha nagyon muszáj volt. Igaz, ez a lehangoltság már a kimerültség jele is lehetett. Már öt napon keresztül tologatták szerelvényünket ide s oda, míg végre a hatodik napon célba értünk. Szombat volt, jól emlékszem vissza. Ekkor tudtuk meg, hogy a vodňanyi állomáson vagyunk. Ez Dél-Csehország egyik kisvárosa a Píseki járásban. Itt már a katonaság is emberségesebben viselkedett velünk szemben. Hiszen ők teljesítették küldetésüket, elkísértek bennünket idegen földre, távol a szülőföldtől. Idegen környezetbe, idegen emberek közé kerültünk, sokan szinte sokkos állapotba estek, mert hiába szóltak csehül az emberhez, sokan egyáltalán nem értették meg, viszont a hontalan magyar is hiába kért valamit, azt ők nem értették. Az állomáson bábeli zűrzavar uralkodott. Ezt a kegyetlen és szívet marcangoló hatnapos, embertelen körülmények közötti utazást soha nem lehet elfelejteni. Csak azok tudják, akik részt vettek benne, hogy mennyi szenvedést és megaláztatást kellett kibírniuk abban a kegyetlen, zord téli időben a marhavagonokban. 4. Az embervásár A vodňanyi vasútállomáson is egy félreeső sínpárra terelték szerelvényünket. Kora délelőtt volt. Mindnyájan kíváncsiak voltunk további sorsunk alakulására. A férfiak, különösen a családfők, kissé félve, de csak megközelítették az állomás főépületét. így én is közelebb merészkedtem az emberekhez. A hideg még mindig tartott, s az ember kereste a lehetőséget, ahol kissé felmelegedhetett volna. A váróterem felé tartottam, ott már nagy volt a nyüzsgés-mozgás. Ahogy ott nézelődöm, egy jól öltözött úriembert szemeltem ki magamnak, aki szintén a váróterem felé tartott. Bőrkabátot és kemény szárú csizmát viselt. Gondoltam, de jó volna egy ilyen úriemberhez kerülni, mert kinézete is elárulta, hogy művelt ember, nem egyszerű parasztember. Belépett a váróterembe, én pedig követtem őt. Egy másik úrhoz lépett, és beszélgettek. Csak később tud31