Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Viczen István: Száműzetés

völgyben alapított volna falut, hanem az erdőben, mert ezt több példa is tanúsítja. Tény, hogy a mai hangzású elnevezés, Držkovce, nem fedi a valóságot, és nem utal a Deresk elnevezésre. Az igazságot nem célom kideríteni, ezt a történészekre bíznám. Ezzel a kis bevezetővel és kitérővel az igazságtalan vádaskodásra szerettem volna rávilágítani, valamint szülőföldemet dióhéjban bemutatni, amelyhez annyi szál köt még ma is, bár már I960 óta én sem vagyok a lakója, de itt élnek rokonaim, ismerőseim és még két-három barátom. Sajnos, évfolyamtársaim népes tábora egyre fogyatkozik. Innen indultam el az élet útjára sok-sok megpróbáltatáson és nehézségen keresztül. A gyermekkorom sem volt felhőtlen, különösen a II. világháború utolsó évei és az azt követő keserves évek, melyek oly sok magyar család sorsát pecsételték meg. Ennek súlyos lélektani hatása következett, különösen a fiatalok szívében, akik iskola nélkül úgy nőttünk fel, mint a vadonban élő fa, igaz, szívósabbak lettünk és kitartóbbak. Elveszítettük tehát hazánkat, honpolgárságunkat, iskoláinkat. Nem tartoztunk sehová, nem kellettünk senkinek. így a fiatalságomat én is bizonytalanságban és kilátástalan helyzetben éltem le. Ezért sorsunkat, az emberi sorsokat, a szégyenletes és igazságtalan kitelepítés napjait szeretném papírra vetni, azt, ami családunkkal, valamint sorstársainkkal megtörtént, ahogy én akkor láttam és átéltem, mert még mindig kísért a múlt, melyet elfelejteni soha nem lehet. Ez történelem, nem csak történet. 2. A kollektív bűnösség áldozatai A második világháború, amely oly sok szenvedést és fájdalmat okozott az embereknek, ahol a halált osztogató fegyverek kíméletlenül gyilkoltak ártatlan gyerekeket és védtelen nőket, befejeződött. Ez a népek öldöklő csatája valahogy az embereket szorosabban fűzte egymáshoz. A haragosok kibékültek, a pereskedő szomszédok is beszélő viszonyba kerültek. A romok helyébe erős összefogással újat építettek az emberek, és békés, nyugodt élet volt minden ember vágya. A békés, nyugodt élet azonban nem tartott sokáig, különösen nekünk, Szlovákiában élő magyaroknak nem. A világégés elmúltá25