Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

IV. „Szétszórtak bennünket, mint hulló levelet..."

Czímer Péter FELVIDÉKI MAGYAROK Földjén idegen lett, árva nép, Vihar sújtotta rab-magyar, Szereté bár mindenik rögét, Szülőföldjén mégis hontalan. - Miért? Tiporják álnok, zsarnok hadak, Kínozva asszonyt, gyermeket, Nincs, aki nyújtana segélyt; Rabságra hurcolt emberek. - És mindez miért? Szülőföldjének mostohagyermeke, Tán az anyaföld tagadta meg? A föld, amelyen küzdött e nép, Mostoha hozzá nem lehet! - Hiszen miért? És mégis, mégis, olyan elhagyott, Kacagva nézi a nagyvilág, Amint könyörög és sír a nép, De nincsen, ki néki oltalmat ád. - Vajon miért? Itt-ott, valahol szabadabb hazában Néhány magyar megkönnyezi talán, Oh, de a könny most nem segít, Mikor a népnek vére foly ártatlanul - miért? Pillámról mégis könny pereg, De elfedem előled arcomat, Világ! Holnap talán rajtunk a sor, Holnap talán minket hurcol a had, És szívem tovább már nem dalol. 115