Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Mészáros Sándor: Egy gyermek vallomása

tették szüleit a nála megtalált dokumentumok alapján, hogy fiuk holt­testét megtalálták az Ipolyban. A halál okát mint vízbefulladást állapí­tották meg. Abban az időben még nem volt kórbonctani intézet, így a körorvos végezte el a boncolást, ugyanis csak azután engedélyezték a temetést a hatósági közegek. Nagy temetése volt, amelyen még részt vehettünk az otthon tartózkodásunk alatt. Mintha a harangok is más­képp sírtak volna, mint más temetés alkalmával, amelyet még aláfes­tett a tiszteletes úr szívet megrázó beszéde, sorsunkról, üldözteté­sünkről, amely áldozatokat követelt a felvidéki magyarság részéről. Sírtak a harangok és könnyezett a nép. Ezek a könnyek a megpróbál­tatások, a fájdalmak, egy megsértett nép sebeiből eredtek, mert a se­bekből idővel a vérzés megáll, de a testben, a lélekben beszorult könnyek soha nem száradnak el, és az emlékek felidézésének hatásá­ra kicsordulnak népünk szemeiből. Az 1950. év sorsfordulót jelentett számunkra, a Magyarországon ta­nuló csehszlovákiai diákok számára. Bizonyos mértékig rendeződtek a politikai viszonyok idehaza, úgyszintén a két állam közti viszonyok is. A csehszlovák állam lehetővé tette, engedélyezte ezen diákok szülőföldjükre való legális hazatérést, valamint az anyanyelven való oktatást bizonyos iskolákban. Erről az iskolai év végeztével értesítet­tek bennünket. Szomorú szívvel vettem búcsút Vásárhelytől, tanára­imtól, valamint diáktársaimtól, habár reméltem azt, hogy még szep­temberben újra visszatérhetek, hogy a negyedik gimnáziumi osztályt befejezhessem, és ott érettségizhessek, ahol elkezdtem a tanulást a gimnáziumban. De ahogy a későbbi sorsom alakult a lehetőségekhez mérten, a remény nem teljesült be, csak remény maradt számomra. A bizonyítványosztás után összepakoltam holmimat, és barátaimmal együtt felutaztunk Budapestre. Jelentkeztünk a Vallás- és Közoktatási Minisztériumban Vida Tibor osztályvezetőnél, Budapest V., Hold u. 16-os szám alatt. Aki tudomásunkra hozta, hogy a kollektív útlevéllel való hazautazásunkat a budapesti Csehszlovák Követség engedélyez­te 605/D-50 sz. alatt. A határt Szobnál léphetjük át. A követség határo­zata szerint a határátlépésnek csoportosan, tehát egy napon kell meg­történnie. Eszerint a határátkelési időpont július harmincadikára volt kitűzve. A dokumentum hangsúlyozta, hogy a kollektív útlevél vissza­térésre nem ad engedélyt. Ezek szerint ha vissza akartunk utazni szep­110

Next

/
Thumbnails
Contents