Magyar Jeremiád – Visszaemlékezések, versek, dokumentumok a deportálásról és a kitelepítésről, 1946-1948

III. „Olcsó lett az ember, és példa a nemzet" - Mészáros Sándor: Egy gyermek vallomása

Mivel már én, úgymond, a vonalban voltam, főleg a nővérem ügyében volt szükség időnyerésre és a lépések megtételére. Megbeszéltük a szökés időpontját és az útirányt. Most az útirány megváltozott, a számunk is megnövekedett. Vélünk jött a nővérem és egy tapasztalt csempész a falunkból, aki, úgymond, minden hájjal megkent ember volt. így biztonságban éreztük magunkat, a szüleim is megnyugodtak. Nem volt nékik mindegy, főleg az édesanyámnak, mert most már két gyermektől kellett búcsút vennie a veszéllyel járó út előtt. Augusztus végén az esti órákban találkoztunk a „Seriffel", akit így kellett szólítanunk. Ő nem volt akármilyen ember, olyan tulajdonsága volt többek között, hogy a veszélyben feltalálta magát, és a csempészet minden fortélyát ismerte. Tudtam a tetteiről, mivel hozzánk közel lakott a szüleinél. Egy alkalommal például kint volt az udvaron, amikor jöttek a hatósági közegek, és őt keresték. Nem lepődött meg, megőrizte nyugalmát, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A csendőr kérésére, hogy itt lakik-e B. J., szemrebbenés nélkül válaszolt, hogy igen. Majd betessékelte őket a lakásba, mondván, hogy ott van bent a szobában. Ahogy a csendőr bement, ő abban a pillanatban eltűnt, és a szomszédok szérűjében takarásba vonult, csak a veszély elmúltával jelent meg a nyilvánosság előtt. Most az ő irányítására bíztuk sorsunkat. Az útirány: a lekéri kompon keresztül a garamkissallói dombokon át jutottunk el Ipolypásztó és Ipolybél között a folyóparthoz. Az Ipolyon való átjutásnál a Seriff is segítségre szorult. De ez már be volt biztosítva, mert reánk parancsolt, hogy várjunk a folyó partján, amíg ő bemegy a faluba. Nem sok idő telt bele, mire megjelent az ismerősével, aki arra volt hivatva, hogy egyenként vezessen át bennünket a folyón. Ugyanis a vízszint oly magas volt, hogy a csomagjainkat a fejünk tetején kellett átszállítani. Nekünk ugyan nem sok csomagunk volt, de néki bizony volt egynéhány, amit nekünk kellett az úton cipelni. A folyón keresztül a segítséget nyújtó ember vitte át a csomagokat. Még az volt a jó, hogy az éjszaka meleg volt, mert mindannyian csuromvizesek lettünk. Természetesen félrehúzódtunk a bokrok mögé, és kicsavartuk az alsóneműnkből a vizet, majd egy kicsit megpihentünk, mielőtt tovább indultunk volna. Az asszisztáló emberkét ő elintézte, és búcsút vett tőlünk. Mi pedig tovább folytattuk az utunkat. A csomagok, amelyeket az ő részére cipeltünk, elég nehezek voltak. A Seriff ezt kapitál107