Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Merényi Gyula

Sob, sob cifra bűnét a múltnak Leímádkozta a dalmalom Panasszal vagy daccal, merészen. Legigazabb magyar imádság: Nóta, szép zengő, boros, bomolt, Levezehlettél ezer évet, De azóta, hajh, más az Isten S az ősi templomod leomolt. Nincs tovább urí, kényelmes vezeklés: Míg szállnak a nótás imák Heverni hasztalan-pazarló, Bús véred gyönyörű partjain S szívní kékellő álompípát. Uj ima kell, mert uj az Isten, Nótából, bor s bánatból elég. Mázsás akarások zsilipjét Duzzassza gazdag, rangos véred Hajtva tettes sorsod kerekét. Nagy tevések győztes tornyai Kellenek s az ár fölé hidak, Hidjai a testvériségnek... Rajt eljövendő, nótás magyarság, Míndvalahábbnál szebb, vígabb. Beteljesülés, én halálom. Akí a csúcsra érkezik, megáll S aki megállott, az halott. A pompázó, dus kerevetek Ravatalok, ravatalok. íves röptű nyíl, ha célba ért Lehull: az elsírt dal halott. Beteljesülés forró egén Feketék a hajnalok. Vágyat hervaszt a dus valóság: Kí nem átkoz, nem remél, halott. Elérhetetlen álma, kínja, Kétsége kell, mert meghalok. Kedvem, szerelmem, szomjam, könnye Töltsetek uj dalt, lányt, bort, bánatot, Mert akí a csúcsra érkezik, megáll S akí megállott, az halott. 89