Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Mécs László

— Pedig nézz szét: a szétszórtak csapatja bárhogy adódik, életet akar! Négy égi tájon szenvedés-ugarba vetettük ömlő könnyeink vetését: tél közepén kezdtünk tavaszí dalba s ugy várjuk a vetésünk kikelését, mert aratás kell: élni akarunk! Remény-ösvényen a négy égi tájról indulgatunk neki az uj jövőnek... Szöllőt akarunk szedni bojtorjánról s elhísszük, hogy tövisen fügék nőnek: elhísszük most, mert élni akarunk! A rózsaszínű hold. Nem kell már autó, villanyos, vonat! karon fogom az én barátomat: gyalog megyünk mélyen be a berlini éjszakába. Német kövön döng magyar vándor lába. A külvárosban megritkult a nép. Egy pár előttünk karonfogva lép: egy szobalány talán ki elszökött pár pillanatra — s egy jassz. Az éj két elrajzolt alakja... Szívük virágzik csoda-gazdagon... A nő léggömböt tart egy madzagon, vidáman leng, mint aki nagy tavaszok titkát hordja s mint szerelemnek rózsaszínű holdja... A férfi sugdos, a nő kacarász ugy megrázza a csók s a kacagás! hogy táncot jár fejük felett a rózsaszínű hold ís s oly víg e kép, nevetne tán a holt ís... Oly víg s oly torz e hold s e két szegény — s Berlin utcáin két öreg legény nagyot nevet: ne kelljen sírní az örök nagy témán... ...E hold ís elszáll, vagy elpattan némán... 75