Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Mécs László

Megláttam a férfit. Ezüstös őszi hajnalon pókhálót szőtt az unalom, kopott volt szívem és dalom — s kimentem, hogy az ugaron s az utakon szívem színezzem... Lombzápor, hulló életek: szivárványos színförgeteg színesre fesse, míg a dér ezüstöt szórjon rá- s a szél gyászíndulókat orgonáljon. Borzongtam, jártam álmatag. Bámultam barna árnyakat: ködlő egen bus varjakat, őszből futó víg darvakat s a daltalan, bímbótlan földet. ...Egyszerre a titok-lakat keleti égről leszakadt, szívemből édes dal fakadt, csodák járták az utakat: mert jött a Magvető, a Férfi... A földből nőtt és égig ért, nézése száz tavaszt ígért, markába népek sorsa fért. folyton szívébe nyúlt: s a vért nagy lendülettel szőrta széjjel,.. így lépett árkon bokron át, folyók felett, hegyormon át. se síró fák, sem orgonák, sem uj királyi koronák nem állták útját: ment nyugatra... Leányok, vén és ífju nők ezerszám jöttek, kérve őt, elébe dobták szívüket — ő lépett, mint ki vak, süket s píros virág-szivekre gázolt... Ereztem, hogyha lehajol s csak egy virágot megszagol: egy röpke pillanat alatt szíve helyén szivacs marad és ember lesz: kis földi féreg... 73