Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Mécs László

sziklán forrást fakaszt a lábnyom: s ez az öröm zengő vize... Menjünk Asszízíbe! Testvéred lesz egész világ: a farkas vígan rádkiált, fecskék, virágok rádnevetnek s főkép: minden emberszíveknek rejtélyes kulcsát megleled, aranyló kulcsát megleled,... így indulunk Asszízíből, nem félünk, hogy egy híd kidől, szárnyas vidámság, frissült vérünk visz, míg Tavaszországba érünk... S mikor megérkezünk oda: Virágnak plántál egy Csoda ... Ott nem nő csendőr, katona, sem akasztófa, babona, se mankó, sem kötélnek kender: virágnak áll ott minden ember... Csupán virág lesz, íllat-áldotf. — Uram, jöjjön el már országod 1 A paraszt. Ö a földből formált balvégzetű Ádám: első ember-hőse az ős Bibliának, akit Išten átkoz s cinkosa a Sátán. Ahogyan kiverték a paradicsomból: ma ís oly makacsul nem akar kibújni átok, vihar elől: birkózásra gondol! Megmondatott: arcod, lelked verejtéke malterozza össze munkádat kenyérré: ma se gondol másra, ma ís ez az étke. Hogyha átok: dúljon, ha jégeső: hulljon, akarja az Isten, avagy nem akarja, ö az ugart áldja: teremjen, viruljon. Kínos barázdába, Éva ágyékába beveti a sorsát, nem fél a jövőtől: csírát nem vetél itt manípuláns bába. 68