Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Mécs László

MÉCS LÁSZLÓ (NAGYKAPOS) .Eri lelket oltok az evangéliomból, Midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ: vadócba rózsát oltok, ňogy szebb legyen a föld!" Az első, aki kinőtt határaink közül s értéknek szeretik mindenütt, ahol magyar él a „szétszóródás után". Mí ennek a titka? A világégés porszemekké perzselte szét az emberiséget. Mindenki egy atom, melyet a gyűlölet taszító ereje tart távol a másik atomtól. Legföljebb az önzés, ha tömegbe kényszerít kisebb nagyobb érdekközösségeket. De minden kis atom-ember tudata alatt ott él a vágy újra, ( — vagy talán egyszer már!? — ) emberré lenni. Mécs László ennek a ma még tudat alatt élő emberi vágynak prófétája. Látja a sötétséget, magában s az ember társas viszonyában, de nem ijed kétségbeesésbe tőle, van hite az ember jobbra hivatottságában, van hite a megváltó erőben: a krisztusi szeretetben. Könyvei: Hajnali Harangszó (Ungvár 1925) Rabszolgák énekelnek (Berlin, Voggenreíter Verlag, 1924).