Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Márai Sándor

Istenke, fehér bárány, mí szallagon vezettük egymást Varázsló voltam én és értettem a madarak és gépek hangjait látszottam a városok piacán, s táncoltam ís előttük, mint a kókler, Orromból színes šzallagokat húztam és tarka hó esett a kalapomra, Köröket húztam és vonalakat, s tudtam a kabbala fekete jegyeit: Szabadság! Szurony! Kenyér! Nevetés! Állat és Hó! Városok fölött repültem el, s gyerekek felébredtek rácsos ágyaikban De az emberek részegen énekeltek és vekkereket csörgettek felém : Ébreszd föl Istent! kiabálták. S mind elmentek aludni és nevettek. A varázsló egyedül él : kenyeret és bort dobál a szélbe. Pókzsírral kentem meg a kilincseket és macskahájjal a vén csillagokat Fekete kendőt borítottam a dolgok fölé: érjél, zúgjál csak, vílágocska ! Dagadjatok, füvecskék, szívecskék! Kutyamájból nőnek a felhőkarcoló házak, Főjjél csak, életecském, emberecském! Egy marék aszalt hitet szórok fölébe Rotyogjál, vílágkatlan! Értelmek fűszerét szórja a varázsló a levesbe. Kamrámban érettek a dolgok és zsinóron lógnak, mint a szöllőfürtök. Az emberek kezei, átlyukasztott hajójegyek, a virágok illata s medvék fekete szemei. Forogj, égő hajó! Egyedül állok az elszakadt viharban! Forogj, vihar, forogj! Tüzes erekkel nyíljatok meg, hegyek! Véretekből kvaterkabort csavartak a nagyfülü parasztok S taktusos kappanok énekeltek a szörnyű szüreteken. Kötelet dobtam az égbe és felkúsztam Isten hideg homlokára már Pereltem: adj lombokat, Uram, hogy elfeküdjünk és meleg földeket Pottyantsd az Igét, mint egy meteort, hideg szájukba és zöld üzleteikbe De senki nem felelt és a világok közönyösen totyogtak vén körökben. Akkor házat vettem madárhegyen és szóltam : jertek vállamra, seregélyek, Nem a csodák éjszakája ez, reggelre füst lesz csak és savanyu szagok Varázslók jártak erre már korábban, nem lesz itt csattogás és ébredés már 51