Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Komlós Aladár

A meglopott királyfi. Szürke napok peregnek rám az égből s én félve lopózom az unt falak alatt. Tudom a sorsom : elborítanak a Nagybég-ucca, a kakasos templom, a százszor vég'íghuzgált házfalak. Egy színes szót a nyelven szinte szégyel. Kirí az innen. Itt zsibbad a gyász. Agyamban már egy ötlet sem cikáz, fantáziám szárnyát behúzva gubbaszt, akár egy varjú tarlott fák hegyén. O, hol vagy, hol vagy ifjúságom ékes, arany processzíója, választottságom drága dölyfe, körülröpködő ezer álom, gyülölségem pompás husángja, ó mivé foszladoztál ifjú fantáziám bíborpalástja? Ó jaj, királyfi voltam egykor én — Ismeritek a herceg bus meséjét? — s míg a folyón fürödtem egyszer én, királyi ruhám titkon elcserélték és koldusgúnyát hagytak a helyén. Rongy koldusgunyában még meddig járok én! Káinok és Ábelek. Istenem, kedves jó fiúk ők. Fínomtapíntatűak és melegszívűek s meg is értenek a finomságaink határain belül és nem találni jobb barátokat. De mégis, az Isten tudja, Kain nézhetett úgy Ábelre valaha, ahogy mí nézünk rátok, tí örökídegen furcsa fajta, tí boldog Ábelek, tí örök gutgesínntek, kik gyerekszobában nőttetek fel illedelmes jólnevelt fiúkká, kik megtaláltátok a helyeteket s nyugodtan lépdeltek az életen által, tí, akik minden rendes polgárral testvéri rezonanciában álltok, tí, akik arany óralánccal a hasatokon fogtok dülleszkedni a korzón öregkorotokban, tí okos megférők, akik mindenkivel jóban vagytok, anélkül, hogy mindenkit szeretnétek, született tekintélyesek, kikben sosem erjed a fiatalság robbanó mustja s mély elégedetlenség forrva nem, dohog, 47