Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Komlós Aladár

kik sosem áskáltok szomorú szemmel lelhetek fekete humuszában: a mi mélyfúrású Káínszemünk látja, hogy a tí hideg és csupaméz jóságtok alatt sötét dudva gazosodík kövéren. — De ó mondd, Istenem, ugye mégis, mégis mí vagyunk hozzád közelebb, mí fésületlen borzasok, mi nyers, és vad örök kivertek, kik nyílván megjegyzetten az Ur bélyegével kívül állunk a mosolygó emberek roppant testvéri láncán, kik átkozottan és bítangúl bujdosunk a széleken s tanyák ellen, melyek kéményén békén száll az enyhe füst sötét szívünkben tűzvészt hordozunk. A szépség üzenete. Mílv jóságokat szeretünk benned, Szépség, mily titkokat ? Nemzedékek sora szenved s a gyümölcs egy gyermek lágy tekintete, íme van egy leány, akinek szeme csillog s a hangja szigorú, és komoly és tiszta. Egy másiknak kis mosoly ül szemében. O talán nem ís tudja. Gyönyörű felnőtt teste fölött szemében egy baba ül s mint egy bölcsőből, kezecskéjével tapískol. Virágban álló narancsfa. A harmadik csak gömbölyű. De szelíd és szomorú gömbölyüség ez. S ahogy nyakát hajlítja és átfog, ha.táncol: jóság az ís és halk szelídség. Neked meg a hangodra vágyom. A tested mért kábít százszor jobban, hogyha hallom gondolatban a hangod különös nyugtató szép zenéjét? Szépség cserepei, honnan jövő és milyen üzenetet betűzök bennetek ? 4S