Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Komlós Aladár

Elszabadult csillag. Keringtem, mint a többi berge csillag: amerre vonzottak, kimért körökbe, épugy zokogva, és épugy röhögve, de engem uj, szabad körpályák hívtak. S fényben, dalolva egyszercsak kitértem. Vihar dúlt, bombáztak mögöttem átkok. Csillag-sereg, kimért körök, nem láttok! Engem szabad, uj útra hív az éltem!... Utánam átkok bombáznak, vihar dul, egy régi fájás bennem meg-megsajdul, ugy hívnak vissza régi jó körök... Én meg felejtve átkot s szürke békét, uj szent utakra, hol csillag nem élt még, bus egymagamban, büszkén feltörök... Ó boldogok. O boldogok az öregek, a készek, kik nem félnek, reményük hogy be nem tel s csak a bevégzett messze múltba néznek. O boldogok: bennük a kínja nem fáj a növésnek, vajúdásnak: szívükből a bus bizonytalanság messze ment már és tudják már, miért születtek, élnek... De jaj, erőm hitem még hányszor elfogy ó istenem, míg addig én elérek. Még hányszor kell remény nélkül telelnem s járnom naphosszatt súlyos fájdalomtól ájultan, kábultan, megdermedetten. És hányszor járok céltalan s erőtlen a halálról álmodva s elsóhajtva: — Mí vagyok én! Mí lesz, mí lesz belőlem 1 És hányszor látom szörnyű törpeségem, hányszor megátkozom magam s a tollam, míg egy lezárt sors békéjét elérem! 46