Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Győry Dezső

Ne legyetek vállonvert szép-remények jó, résztvevők, megértők, — Emberek, ne legyetek bukott éltem vígyorja — Győzni! győzni! — — erősek legyetek!! Számvetés. Míg szájszögünkön sírás ténfereg, nehéz gúny guggol vagy mosoly lapul, és ceruzánkat a tükör előtt hegyezgetjük a művészet alá, tántorgó lábbal jár az éccaka, mint hibbant agyú kormos óriás célunkba torló istenítéletnek pihegő falvon, dermedt városon, s ahová tipor, nem nő fü nekünk. Hej, pajtások, nem babra megy a játék, nem szándékokról van itt a beszéd nem is a módról, hogy kí tudja szebben kiteregetni a maga baját a bánatucca rőt sövényein, vagy a rótt sorok ruhakötelén, — lön egy nagy szél és ugy leszórja őket, akár az est a sok-sok tarkabarka felhőrongyot ledobálja az égről. Bőgnek az éhes szájak: kenyeret! tüzelnek a kiszáradt szemek: könnyet! S száz csetlő-botló láb dobol: utat! irányt! megváltó, rozsdátlan hitet! vezényszót szomjaz minden hadsereg, s uj zászlók suhanását rémlí fönt erőtadó friss vágyra tíkkadozva, s gyúlt álmukban már dübörögve fordul jobb ut hasán a világ kereke. Halottak lesznek a mai urakból, pattant buborék a jelszók nyoma a mult orcáján csak szeplők leszünk s aljazó szalma trofeumaínk, — de künt a falvak, városok s az éhség s apadtra kínzott szemgolvók fölött tovább huhog sakálos éccakánk... Pajtás, mit ér, ha ennek a nyomornak nem adtunk többet, mint magunk vagyunk?! 22