Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Telek A. Sándor

Ükapámtól énhoEzámíg . . . Ükapámtól énhozzámíg Az egész út könnyben ázik; Könnyben úszik, magyar könnyben, Nem ís szárad fel az könnyen. Hétszílvafás nemes voltam S paraszt lettem lerongyoltan. Ugar nélkül való paraszt, Kire csak egy ős könny maradt. Osí gyászba öltözötten Kís valómért úgy öklöztem. S míg a könnyből csepp se tünt el, Újabb utam lett a műhely. Most műhelyben elborúlva Foly az ős könny egyre hullva, Mint harmata nagy sors-égnek, Minek helyén sebek égnek . . . Ükapámtól énhozzámíg Csak egy hosszú sóhaj hallik; Csak egy sóhaj, csak egy nóta Majd tizenegy század óta. Ösbú, őskönny, ősfájdalom, Ami felsír egy-egy dalon. S nincs e könnyben se cél, se ok: Csak éppen, hogy magyar vagyok. Becsüld a munkát. — Fiamnak küldöm. — Gyermekem hogyha a mezőben jársz, Ahol szelíden megdűl a kalász S a déli hőben fáradt emberek Verejtéke, mint harmat úgy pereg: Köszöntve őket vedd le kalapod: „Adjon az Isten békés jó napot!" Vagy ha az utad műhelybe vezet, Hol munkában látsz sok kérges kezet; Hol az elborúlt homlokok alatt Művé éredík sok szép gondolat: A munkájukon pihenve szemed, Csókolja meg a dolgozó kezet. 162