Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Tamás Lajos

Kristály-hitem vígászát isszák. Itt híre sincs az önző télnek, Mert az öröklött bűntől tiszták. Ez ősi bűn a bánat-átok, Mely gyűlölséget vet s arat. O jóságomnak égi sátra, Meg ne görnyedj a súly alatt Mit rád nyilaz a rosszak vádja. Tereld őket ís hajlékodba, Hisz a jóság a szent kenyér, Miért a vert szív eleped. Öklöt mutat a sok tenyér, Ha nem kap jóság-kenyeret. Jóságom tágas sátorában Maradjak hitvány, póri szolga De arcotok örömtől égjen, Hogy ajándékaim kiosztva Boldog legyek a szegénységben. Örökségem. A dédapám még törte a szót S két part között küzdés volt élte. Szláv álmodónak lassú vére Birkózott benne a varázzsal, Mely örökségét hordta, tépte. A nagyapámban elpihentek A vádoló és sajgó harcok. Az oltott ág bimbókat hajtott S a fakult multat úgy őrizte, Mint kontár a művészi rajzot. Az apám már bevert gyökér volt. A bűvölet egy röghöz fonta, S ha titkos vágás, vagy goromba Ütés rezgett nemzetén végig, Dühhel szikrázott magyar volta. Ö töle kaptam magyarságom, Mely el nem nyűtt akarat telje Elkanyarog az idegenbe Bezárt szivekhez medret ásva, De vize tiszta itt eredve. 159