Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Füldes Sándor

te átszögezett, megrugdalt, bemocskolt! szíkraszavú ember: pokol a némaságod — dobd el most a tenger-távolságokat, csak szomszédodig kiálts: egymásnál életünk! gyűjtsd föl az erőt holtak összeszorított markából, feszítsd ki szemed, mint ők világ-kezekre: bordáid közt szúró csont-darabjaikkal saját-hullád nézze még élő arcodat! láss! tükörnek uj tavakat nyitok; szeretem halványságod a vérfesték alatt, megfogom kezed, onnan jöttem, kellesz nekem és elvezetlek: kultura haláltáncából túl éhesek pokolvakarózásán — gépállatok ketrece előtt ne féld parázson a sétát! magánosság máglyáit eloltja kövér vihar, mit fölénk hizlalnak szeretet-tornyokban arany-idő jósok — a pestis légkör szétrobban; tiszta tábort mutatok, legmagasabb zászló: a lelkünk! csak öleld a fegyvert, mit kapsz magad ellen! harc lesz: Ábel öli meg Káint! de aki jobb, síkoltsa: életem! A garabonciás érkezése. — Csokonai Vitéz Mihály emlékezetének. — „Toll, kóró, falevél, ringy-rongy egyetmással Zúg a poroszlopban forgó karingással;" (Dorottya) Boszorkányszelekben dobban valami és villan a vándorlebernyeg s míg eszmél fakó ámulás, kihűl a kéz, mit Neki nyújtanak .. . mi volna, ha megállna?! jobb így! jobb így! fékezhetetlen élet: garabonciás — szemetek kihullna, ha megmutatná a szétszakíthatatlan tüzrögöt: szívét nektek pléh-szív kell, mézeskalács, költőnek: kakukos-óra moslékos legények bűzös, únt szavakkal locsolják a zajló utakat, de ő lépett rajtuk! nincs vissza! nincs vissza! minden út garabonciás . .. s újra porfelleg karikázik, trónok forgácsán a tűzarcú legényben ez ismét O! — sa másik garabonciás futja tovább lángjával Március vetésén az isteni stafétát — vihar toporzékol — ki látta? — ki látta? 13