Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Simon Menyhért

Az ember-költő és ember-müvész elé. Oly könnyű harsogni, testvéreim, Oly könnyű nékem verset írni, Müvészhední és bűvészkedni . . . De nehéz bő kalászt nyerni a humuszból, Gyárakat emelni, organízální, Lakást építeni s vasutat, aeroplánt, Léghajót, hajót zúgatni földgömbünkön ! Én bevallom : nevessetek rajtam vagy sirassatok, De többre becsülök egy gépészt, Egy munkást s egy mérnököt pláne Száz magamfajta költőnél, írónál Művésznél. És én nem tudok gőgös vagy büszke lenni Foglalkozásomra, tehetségemre, Tulajdonképen semmiről sem tehetek, ami jó bennem ! Nem tudom lenézni a szürke filísztert, Mert — egy lépés: organizáció Renddé — Igaz hosszú és lassú lépés! — És belőlük lesz az Ember s nem belölünk, Akik legfeljebb, ha írány-tük vagyunk, De az sem mind! Hiába, ma már inkább van az Ember-sors is Tisztuló politikusok, gazdasági-szakértők, Tanítók S létharcot vívó, vajúdó, fényre vágyó Tömegek kezében! Dalban, versben s más műben kiélésünk Barbárabb kítartottság a kapitalistáénál, Minket csak tettbe tudásba, belátásba lendítő erőnk igazolhat! Ó testvérek, Évtizedek szorgos hangya-munkája jő! Építés a Múltból, Múlton, Jelenben! O minden testvér Tudjon meg mindent a Kozmoszról, Az ember-fajról, Amit átélt s amit feltárt A Tudomány! Kritikai kor legyen a mienk! — Annak kell lennie! — S a Rend építése közben Zenghet testvéri hozsánnánk, Himnuszunk, dalunk Az Élet csodájáról, szerelemről és üdvtelí mámorokról, A testvériségről 134