Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Simon Menyhért

A Teremtőhöz, ahí elrejtette magát S így önlétre emelt bennünket Alkotó tudományunkban, Felségesen szép Életünkben .. . Elrejtette magát, Talán belénk ís, talán szerte a nagy Míndenségben : Minden titok, értékünkhöz-emelő titok, Testvérek ! Szobrászok, festők! Szobrászok, ezt a szobrot Faragjátok meg íziben, Festők, ezt a képet Fessétek meg hamar S a reprodukciókat Küldjétek szét a világba — Mindenüvé, hol ember küzd, remél, szenved, Hogy lássa mindenki sorsunkat És erőt merítsen a jóra: Pár derék, nemes testvérünk Feszült aggyal s feszült izmokkal Küzd a Hazugság, Bün, Gőg, Cinizmus, Sötétség Ezerfejii hidrája ellen S a tömegből — sokan kezüket Nyújtják feléjük, Szent tisztulni-, emelkední-vágyással, Sokan nem törődnek harcukkal, Közönyösen vonszolják igájukat, Sokan pedig kajánul Vigyorognak rajtuk, Gyilkolják, tépik, rabolják Testvéreiket, állatemberi cinizmussal, Elvetemülten. Faragjátok, fessétek meg Ezt az egész sötét vajúdást! De a szoborról vagy képről A lemondás vagy csüggedés Valahogy kí ne árnyazzon! Fényt, hitet árasszon a küzdők szeme, Homloka, minden gesztusa ! Hogy aki látja e szobrot vagy festményt, Érezve érezze át, Hogy ezen a títok-végoku Földön Melynek Teremtője mélységes törvénybe 135