Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Sebesi Ernő

De fájt Néki a Vér és Arany piszka, hát menekült a halhatatlan, tiszta nagy Egekbe és árván hagyott minket, kik sose láttuk — s végtelenre várva csak Őrá esküszünk: a Prófétára, mert megbűnhődte minden bűneinket! Pánik Már csapra vertük könnyeink hordóit, s letéptük szívünk jóságos ordóít, már hangunk síncsen s nines, kí hallgatózna, már zászlónk síncsen s kettétört a pózna. már nem pislog a vágyunk csípkebokra, s csak szomjaznak hajóink zátonyokra, álmunk csillagát oltja már az est is, s szerelmi csókunk gyilkol, mint a pestis, a szemünk fénye olcsóbb az üvegnél, s vadabbak vagyunk száz mérges füveknél, már fizetnénk, de hol az égi pincér? ó milyen kár az elöntött geríncér! már zug a pánik s hol a vészkijárat? a vész lávája harsogva kiárad, egy szó dörömböl ajkunkon: Segítség! s e szónak kulcsát lelni kik segítsék?! csúf kajlaságba züllött a fess torna, nem elég magos az Emberség tornya, vak panaszunk már sose juthat ranghoz; tornyodban, Emberség! őrült harangoz!!! Tovább ! Vaksi szemükkel csalfán ránk kacsíntnak rongy felleg fátylán verői a Napnak, s mí dermedt lábbal lépünk botorkálva, míg baljós árkok ikránkba harapnak. Rossz szívünk unott nehéz kíntornáí zsibbadt agyunkba tompán nvekeregnek, 127