Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Páll Miklós

Husvéthajnali imádság. Uram, itt a nagy hajnalóra S én, bolond álmok álmodója, lm, csendben letérdelek S elhagyva: vágyam,, könnyem, harcom, Bús gyermekfejem mélyre hajtom S ugy beszélgetek Veled. Künn most ébred a tavasz-reggel S hozsánnás, friss kék égszemekkel Száz kís bimbót bontogat S míg finom zöldjét földre önti, Víg madárdallal megköszöntí A zengő harangokat. Én ís köszöntelek hát, Istenem, Fogyott erőben, s jaj, híttelen, Miket elvitt húsz tünt évem, És mint rohan napra a nap, Érzem, mind kevesebb marad E régi kincsből nékem. Mím ís van még? Két áldott ember... A szüleim, kik szeretettel Tartják szemüket reám. A rossz szívem beteges, fáradt... A szerelmem kínzó, dús, áradt... S egy csókos, drága kislány. S tovább Uram? Van pár barátom, Kik szeretik tán néhány álmom ... És sok sírós féldalom ... Még ? Több níncs is miről beszélnem, Számít egy csomó tört reményem, Mit még szít a fájdalom? A fajtám? Az sem izgat másra, Csak néha, egy-egy nagy sírásra, Ha nagyon bántják szegényt. O, ugy sajnálom ezt az álmos, Keményöklü és mégse áros, Lusta, árva, szép legényt. És, ó Uram... Én a jövőben, A holnapokban így, erőtlen, Összetörve nem bízok. 105