Sziklay Ferenc (szerk.): Lírai antológia. Szlovenszkó és Ruszinszkó magyar költőinek alkotásaiból (Berlin. Ludwig Voggenreiter Verlag, 1926)

Páll Miklós

De ha hell még, add, élj eh halban, Sok szeretetben, egy-két dalban ... És kerüljön zaj, piszok. Ez örömös, szent husvétreggel, Áhítattal, kulcsolt kezekkel, Ezt kérem Tőled, mást nem. S komisz, fájó percek, ha jönnek, Mint a többi, majd elköszönnek, Ha segítsz, Uram, Amen. Rodostói levél. Csendesség üli meg itten a világot — A müezzím hangja ís régen kiáltott, — Nincsen senki ébren. Csak a csillagoknak csodás raja látszik Az alvó levélen. . . . Ahogy el-elnézek könnyező szememmel, Nem ís tudom szegény, reszkető kezemmel Mit akarok írní? Oczeán partjáról, messze, messze szálló, Idegen országból, mindig vissza vágyó Szívvel haza sírni. Talán . . . hogy mind nagyobb árvaságban élünk, Mind gyengül a hitünk, mind fogy a reményünk, Hogy a napok telnek. Lehorgasztott fővel, szomorúan járunk S minden egyes fáradt, erőszakolt álmunk Egy-egy sötét felleg. Reggel még csak bírjuk bús rab-sorunk átkát, De már alkonyatkor nedves szemek látják A parázsló táját. . . S míg a lármás város lágy álmokra hallgat, Titkolt remegéssel suttognak az ajkak: „Hiszed, hogy várnak?" Hiszed, hogy még várnak? Hogy még értünk jönnek? S idegen ködökből képe kél a rögnek, /^melyből vétettünk. Érő, sárga rónák . . . álmodó kutágak . . . Rég ösmert emberek . . . régen ösmert házak . . . Hisz bennük születtünk! 106