Közös hazában – Tanulmányok a CSSZSZK magyar nemzetiségű lakosságának politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági életéről
Csanda Sándor: A szlovákiai magyar irodalom az ötvenes évektől napjainkig
sal, az Irodalmi Szemle pedig szakszerű tanulmányokkal válaszolt, s a kérdéssel számos elvi szempontú és polemikus cikkben Bábi Tibor is foglalkozott. Bábi később nemcsak Szalatnait, hanem a fiatal költők túlzásait, extremitását is bírálta „A költészet — mágia? varázslat?" című írásában, s többek között leszögezte: „A költő nem mágus, nem varázsló, nem sámán, nem próféta, nem dervis, nem pap. A költő objektív és szubjektív igazmondása, érzelmi kitárulkozása és őszintesége az egyetlen tény, ami hitelt érdemel, s fölösleges olyasmit állítani költőinkről, hogy a szónak, költészetnek hitté, vallássá emelése ott bujkál a versek belső, nehezebben kitapintható, sokszor irracionális anyagában. Ha ez így volna, mindenestül el kellene vetni ezt a költészetet." (Űj Szó, 1972. I. 23. 9. o.) Azóta az Egyszemű éjszakában jelentkező költők egy része önálló verseskötetet is adott ki, mint pl. Mikola Anikó, Tóth László, Kmeczkó Mihály, Kulcsár Ferenc, s ezekben a kötetekben már kevesebb ultramodern elem és naturalista kifejezés található. Az Egyszemű éjszaka szerzőin kívül vannak kevésbé szélsőséges fiatal lírikusaink is, mint pl. Batta György és Bárczi István. Fábry Zoltán halála az irodalomkritikában jelentette a legérzékenyebb veszteséget, azóta sem jelent meg szakszerű, átfogó bírálat egy-egy év vagy írói csoport alkotásairól. A konszolidációs politika folyamán szükségessé vált irodalompolitikai bírálatot elsősorban az Űj Szó végezte el sarkított szempontú, élesen polemizáló cikkeivel. Alkalomszerűen Egri Viktor, Duba Gyula s a magyarországi Kovács Győző is foglalkozik a szlovákiai írók könyveinek ismertetésével és bírálatával. Az utóbbi években jelentkező fiatal kritikusok közül Mészáros László tűnik ki eredeti szempontú elemzéseivel, de figyelemre méltó Zalabai Zsigmond és Tóth László kritikai tevékenysége is. Magyar képzőművészeti szakértőnk nincsen, s ilyen jellegű tanulmányokat és kritikákat a hazai művészek 152