Tőzsér Árpád: Körök – válogatott versek 1953-1982

Adalékok a Nyolcadik színhez

s hogy milyen nagy kincs lesz akkor a szárított gomba, főzheti, sütheti, akár a legfinomabb húst, vagy ha úgy tetszik neki, jó pénzért el is adhatja, Mittel úr észrevétlenül kihúzta kezét a gipszpáncélból, hátrált vagy két lépést az erdő s egy teljes évet az idő fái közt, s megállt egy kirakat üvegénél, mely mögött nem üzlet, hanem egy falatozó volt, a Luxor. A falatozó most üresen ásított, s egyik asztalán kis karácsonyfa csillogott, jelezve a naptár állását. Eladó sehol. S üres és kihalt volt a város is, mintha az üres falatozó egy még nagyobb, de szintolyan üres, kulcsra zárt falatozóban állt volna. Vacsoraidő volt, karácsonyeste, s Mittel úr gyomra az éhségtől és félelemtől remegni kezdett. Egy meglehetősen távoli lakótelepről villamosozott be a város közepébe, remélve, hogy legalább a Luxort nyitva találja. Éhségének és félelmének persze semmi köze sem volt az irodalomból s filmekből ismert nyomorhoz. Mittel úr nem volt klasszikus szegény, neki volt pénze, csak hűtőszekrénye s családja nem volt. S mintha akkor is gipszben lett volna a keze: állt kirekesztve a kulcsra zárt fazekak előtt. Szinte transzban nézte a hidegtálakat, sülteket, tükörtojásokat, szendvicshegyeket, s a nevek burája alatt, a tejmártással leöntött fülőkék és kucsmagombák üveges belső csarnokaiban hirtelen meglátta a magánvalót. 184