Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

II. Kiáltó szó

SZERETET Valaki egyszer megosztotta vélem kenyerét s szalonnáját, amit az Édes pakolt otthon néki és messze pósta hozta, oda, ahol olcsó volt akkor az élő emberélet és ritka drágaság volt a leölt állat húsa s a harapás cipó. Eszembe jutott akkor: szegény tanár apám, — tizenkét éves voltam s kirándulásra mentem — kezembe nyomta csókkal az első koronást nagy-nagy útravalónak (s tíz évre rá, bizony, azon az állomáson kétfelé búcsúzkodtunk: én másodikra vettem titokban zöld jegyet, és ő szegény, előttem lassan, gondterhes arccal, ötkoronást keresgélt gyűrt sovány noteszében sárga harmadosztályú bilétra, spórolósán, — ó, hogy megvert ez a kép! ó, hogy szerettem akkor az apám! — s babráló tiszta ujjai hatalma megszégyenítő fenyíték maradt megütött lelkem tükörén. Megint torkomba szaladt a szívem s úgy vert szemembe egy csikaró könnyet, hogy nem bírtam volna ki a plüsskupékban, ha a világot adják is nekem, s szinte örültem a pocsék szagoknak, én is — harmadikban.) Hazajárok, száz és száz kilométer. S a kapu előtt rémes félelem keveredik a megtérő örömmel, minduntalan, 46