Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

II. Kiáltó szó

MAGYAR RAPSZÓDIA Árvábban, mint egy sarki medve, öklöt vágok az asztalomra: mit szégyelljem, hogy káromkodok, póz és móka az a fene finomság: eb ura! Én paraszt urak és úri parasztok közt nőttem, nem vagyok minta, beszéd- és értelemgyakorlat, társalgó, se illemtankönyv, se szerelmi levelező — nem én. S ahogy fájni kezd ütött ujjam — jó —, ráfogom a könnyet: siratok, siratok, siratok. Hol vagytok hadba induló hiteim, diákfölényem hóbort gőgjei, hetyke cselédeim lezuhant ifjúságból? Fanyar dühvel gyönyörködöm magamban: a tükör előtt, grimaszos szám vonaglik, az Isten verte, az Isten megverte ezt az egész világot, eb ura, eb ura, siratok, siratok; elég a tehetetlenségből! Idézlek: szerelmes magam a nyolcadikból, idézlek: mindentudó, kotnyeleskedő úrfi s hímzés-versek zöld arcú büszke hőse: régi magam ezer arcát idézem: Gyertek, vigyetek, vigyetek magatokkal, a fanyar arcú tükör elől, ahol rohadok, száradok, aszalódom be nem váltott igékkel, megveszett tisztasággal és pofonvert hitemmel, de még mindig végtelen lázak ormán. 32