Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

IV. A történelem sodrában

A nemzetit mi érrendszernek tartottuk. Nosza, szív, neki: új értelmű friss folyadékkal, új tartalmú jó maradékkal keverten kell megtölteni. Nem verébre mentünk vadászni, az eget vettük célba mi; korgó hassal, minden magyarnak új Kánánba útirtani: firmámentumot s tartósságot, mit a nagy Összhang ötvözött: suhogj csak, magyar Lélek szárnya, az új arcú magyarok álma ott fitong századod fölött. 8 Körülnézek alattad, álom, őrtüzek hunytán, múlt fölött, s leülök éveim motyóján kövek közé, a fű között; szép kazaltűzként vörhenyeglik bent búm, körül az égperem, s érzem, akár e vers verését, kultúránk szíve pihegését: a Dunánk szintjén tenyerem. Ó, öreg Rom, a végzet partján, koronás dóm-boglárosan, nem kacérkodsz már vélem estend Zsuzsánna-mód hamarosan; körvonalképként imbolyogsz csak bukó világ szeméremén, hol franc lovat horkantott füstöd, más tartja már csillámló tükröd látód elé, nem én, nem én. 205