Győry Dezső: Kiáltó szó – válogatott versek

IV. A történelem sodrában

mikor még párás zsurló-ággal s páfrányfák leveleivel játszott a Duna helyén tóhab, s először sírt barlangi nő. Tán mennykő napja volt az apja s a holdföld édes bánatanyja s üke Ukkó úr, mint idő. Évezredek emlőin emlett verejtéket, vért, könny te j et, vén századok pajtásaként szőtt babonát, nótát, képeket; velünk ivott, hált, vétkeződön, vér volt, s mégis több mint a vér, táltoskodott és regerejtett, míg láthatlan lett, s így jelentett többet, mint egy-egy ember ér. Fű-fával, Istennel rokonság; mint szó, szélhordta semmiség; egymaga csak szép állat, ám ha két milliárd: emberiség. Mint szent gyerek s öröklét, hányszor szelt tengert s hordott hegyeket: a teremtő elv maradéka, az Isten-féltés hű árnyéka, ki te vagy: Emberszeretet. 5 Jaj annak, kit egy eszme száll meg, s kétszer, ha hittel párosul, és háromszor jaj, ha e kettő tettvágyat párzik magyarul, de százszor annak, akiben már holnappal ütközik a ma, 202